Baudelaire - Verlaine - Rimbaud : A romlás virágai (antológia)

Holdfény a férgektől, Hogyan lehet megszabadulni a pinworm férgektől

Zöld, keskeny szakadék, mélyén patak dorombol, és eszelősen minden fűszálat teletűz ezüst rongydarabokkal, míg a kevély oromról a nap süt: a kis völgyben pezseg az enyhe tűz. Egy ifjú katona, nyílt szájjal és fedetlen fővel, míg nyaka fürdik kék vadparaj holdfény a férgektől, alszik, hanyatt a fűben, s arany felhő lebeg fenn, s ő zöld ágyán oly halvány, pedig zuhog a fény!

Lába a sásszirom közt, alszik s derűs az ajka, mint beteg gyermeké, s álom mosolyog holdfény a férgektől, - óh Természet, melengesd szegény fázó fiút! Tóth Árpád fordítása Nyolc nap nyűttem cipőm az országút kövében, Charleroi-ba így érkeztem végre meg. A Zöld Hordóban egy vajaskenyeret kértem és félig hidegen egy sonkaszeletet.

A zöld asztal alatt kinyújtottam a holdfény a férgektől jókedvűn. Néztem a tapéta gyermeteg ábráit. És egész nagyszerűnek találtam, hogy egy lány - szeme víg, a melle rengeteg - ez aztán, ez bizony a csóktól nem ijed meg! Rónay György fordítása A barna bútorú ebédlő teli volt a firnisz és gyümölcs szagával, összeszedtem egy tányér nem tudom, miféle belga jót, békén elnyúltam egy öreg karszékbe, s ettem, s hallgattam derüsen: a toronyban ütött.

Ekkor egy hirtelen roham, kinyílt a konyha, s már nem tudom, miért, a szolgáló bejött, pruszlikja holdfény a férgektől volt, és félre állt a kontya.

Index - Tudomány - Férgek követik minden lépésünket

Jött, s a kisujja ott kapirgált tétován arca őszibarack, tej-vér-szín bársonyán, gyerekes fintor ült az ajka szögletében, pár tányért kedvesen mellettem lerakott, s holdfény a férgektől aki tudja, hogy dukál neki a csók, suttogva odaszólt: "Ni, itt bibis a képem A köpeny vállamon már eszmévé szakadt. Szolgáltalak, Múzsám, menvén az ég alatt, s nem álmodott még hejh! Féltett nadrágomon nagy lyuk ékeskedett.

Kicsiny Hüvelyk Matyi, rímet pergetve léptem s mélán. Szállásra a Nagy Medve várt az égen. Csillaghad döngicsélt holdfény a férgektől fejem felett. Hallgattam züm-zümük, s egy árok volt az ágyam szeptember estjein s a homlokomra lágyan mint frissitő ital, estharmat csöppje hullt; rímeltem s míg a fák között vad árny hajolt át, térdemre dőltem és sebzett cipőm zsinórját pengettem egyre csak, mint lanton méla húrt!

Baudelaire - Verlaine - Rimbaud

Tódulj, a tér szabad már! A lángtüdejü nap a szennyes utakon végigsikált, ahol úgy hemzsegett a barbár. Szent Városunk ime, elnyúlik nyugaton! Hát rajta! Már a tűz mindenfelé joházik! Nézzétek: itt a part - nézzétek: a körút, házaitok körül könnyű azúr sugárzik, melyet még a minap bombák vörösse dúlt! A döglött palotát dugjátok deszkavázba! Csillan a szemetek: elmúlt a szörnyü nap.

Ni, egy piros csapat a derekát riszálja: legyetek bárgyu, víg és rettegő vadak!

Baudelaire - Verlaine - Rimbaud : A romlás virágai (antológia)

Üzekedő szukák, kik a mocsokba faltok, kéjpaloták szava kiáltoz értetek! Fussatok, faljatok! Zihál az utcasarkok körül a kéjes éj: ti árva részegek, igyatok! És ha jő a fény bolond özönnel, és körülöttetek patakzó pompa reng, csak nem nyáladztok majd a borba holt közönnyel s némán, míg szemetek vak távolban mereng?

Zabálj, a szépfarú istennő holdfény a férgektől Hallgasd a böfögők szívszaggató jaját! Hallgasd, hogy ropja kinn a hörgő, lázas éjbe a bamba meg a vén, a szolga meg a báb! Ti moslékos szivek, ti undok, ronda szájak, büdös lehelletek, hajrá, előre csak! Bort, bort, a nemtelen mámorok asztalára! Gyalázat marta fel, ó, Győztes, a hasad! Táguljon orrotok felséges undorokra, nyűtt tarkóizmotok vad méreg járja át, míg holdfény a férgektől kezeit csúsztatva nyakatokra: "Gyávák, tomboljatok!

Mert lám a büszke Nő forró ölébe ásva, sikoltó görcseit szorongva lesitek, becstelen magotok szégyenét fojtva meg!

Vérbajos kóklerek! Leráz holdfény a férgektől titeket, harapós rothadók; s míg loccsant beleken holt öletek siratva, forrón esengtek ott a pénzetek után, szégyenetek fölött zord ökleit mutatja a harcok terhese, a vörös kurtizán! S ha e zord tánc után kiálltak már bokáid, Párizs, és átveri a kés a szívedet, és elzuhansz, s derűs szemedben még sokáig ott csillog szeliden a rozsdás kikelet, ó, félhalott falak, ó, sok-fájdalmu város, sápadt szinedre tár ezer vidám kaput jövendőd, arra néz orcád és büszke páros kebled, te szent, akit megáldott már a Mult.

Frissé elektrizált husod vad kínra retten, s a szörnyü életet megújra kortyolod, ólomszín kukacok nyüzsögnek ereidben, és tiszta vágyadon jégcsapos ujj csoszog! A Haladás lelkének úgysem árthat az ólomszín kukac - a vámpirok raja sem vájta ki szemét a kariatidáknak, s kék lépcsőket mosott szent könnyük aranya. Bár téged iszonyú így elgyalázva látnom, s bár várost bűzösebb fekéllyé soha még nem rothasztottak e viruló szép világon - a költő vall neked: Szép vagy te, csodaszép!

férgek miatti fogyás

Orcád a szentelő orkántól lett sugáros; az erők iszonyú bozsgása fölemelt; forr míved, a halál dörög. Választott Város! A siket kürt szivén gyűjtsd meg a harci jelt.

mit vegyen be a férgek kezelése után

A Költőből zokog a Rongyosok siráma, a Fegyencek dühe, Kivertek sikolya, sugaras vágya mind korbács a Nők husára, szökdelnek sorai: "Becstelen! Kardos László fordítása A gyermek homloka ha rőt nyommal rovátkos, s kínzottan a fehér hab álomért eseng, két nyurga és szelíd lánytestvér lép az ágyhoz, áttetsző ujjukon ezüst köröm dereng.

Ablakhoz ültetik, mely szélesen kitárva, s hol a kék levegő füröszt egész csalit virágot, s dús haján, melyre szitál a pára, járatják vad, finom, becéző ujjaik.

darázs és parazitái

Ő hallja, hogy dalol lélegzetük, amint lágy, hosszú, növényi és rózsás mézet virít, és néha megszakad, ha szisszenőn beszívják ajkukról nyálukat, vagy a csók vágyait.

Hallja, az illatos csöndben hogy rebben ében pillájuk; s villamos, lágyujju két kezük királyi körme közt, gyöngyszürke közönyében szenvednek pattogó halált a kis tetük. A lustaság bora hullámzik rajta végig. Halk harmonikaszó, tombolni tudna bár: a gyermek érzi, hogy amint lassan becézik, úgy forr s apad szivén a vágy, zokogni már! Rónay György fordítása Hogy jöttem lefelé a halk és hűvös árral, a vontatók sora egyszerre elmaradt: versenyt nyilazta egy hajrázó indián-raj festett karókra vert, meztelen-húsukat.

Nem gondoltam velük - s azzal se, tág ölemben angol gyapot pihen vagy belga búza ring, a vontatók jaja hogy elcsitult fülemben, vitt-vitt a vén folyó kényem-kedvem szerint.

S a téli, tébolyult hullámok zord dagályán robogtam siketen, mint gyermekagy, tova! A tenger vihara fölszentelt tíz vad éjen, kis táncos parafát, könnyű hab kénye vékony rózsaszín férgek az örök temetőn, a hömpölygőn, a mélyen, holdfény a férgektől nem bántam már a part hunyorgó fényeit.

Mint gyermekajkon a borízü alma húsa, a zöld lágy lé befolyt fenyő-bordámon át, a kormányrúd levált, s lemállt a horgony gúzsa, s hab mosta kék borok és hányások nyomát. S azóta fürdök itt a tejszinűn derengő és csillagringató tenger dalaiban, a zöld azúrt iszom, hol néha egy merengő és mámoros tetem bús sajkaként suhan; s hol enyhekék habot a rőt csillámu napban a mámor fénye fest s halk rengés lágyogat, izzóbban, mint a szesz s a dalnál is vadabban erjesztve a fanyar és vérszin vágyakat.

Holdfény a férgektől dúlt eget és örvényt vak robajjal, tölcsért és áramot, mind láttam, és az est árnyát s amint riadt galambként száll a hajnal - s láttam, amit csupán fűlt fantázia fest.

Néztem már süllyedő, borzongó titku napba s láttam nyalábba nyúlt, alvadt violafényt, mely tündökölve dőlt hömpölygő fodru habba antik tragédiák merev s zord hőseként.

A gyermekek és felnőttek számára a pinworm tabletta a leghatékonyabb gyógyszer

Álmodtam zöldes éj káprázó hómezőit, a tenger szemein csók volt az éjsetét, kerengő áramú, rejtelmes-új erő vitt, s hallottam sárga és kék foszfor énekét. És hó múlt hóra, s én zátonyok közt robogtam a kergült csordaként torló hab taraján, nem bánva, máriás szirtfok ragyogó, holdfény a férgektől talpával tiprat-e a hörgő óceán? Megjártam Flóridát, a messzi mesetájat, láttam párduc-szemű, virágos testeket s a horizont alatt kék habban méla nyájat, s fölöttük ölelő szivárvány reszketett.

És mocsár fortyogott, és óriási varsán rohadt a sás között leviatáni hal, szélcsendben víz omolt, s hallottam, hogy a harsány örvény zuhog s mohón a messzi partba fal. Gleccsert, ezüstnapot, gyöngyházhabot s a barna öblök rémroncsait láttam s a hajnali parázs eget, s kigyót, tetvektől szertemarva, a görbe, mélyszagú fákról lehullani.

S a gyermekeknek ó be boldogan mutatnám parazita grapefruitmag kivonat kék s arany halat, mely zengve felszökellt.

Virágos habverés áldotta bús utam már, s a puha-puha szél hizelgőn lengni kelt. S a tenger - pólusok gyötörték s unt világok - míg zsongó jajszava oly lágyan rengetett, özönnel szórta rám a holdfény a férgektől árnyvirágot, s asszonyként tűrtem én, térdelve reszketeg. S mint imbolygó sziget, ringatta renyhe testem a lármás, napszemű, szennyhullató sirályt.

S ringattam néha holt tetemet, hogyha resten rossz láncaim között aludni mélyre szállt Bitang bordáimat a rongy hinár alázta, s madártalan terek üréig vert az ár, vizektől részegült roncsom ki nem halássza se fürge monitor, se lassu bárka már. Szállottam szabadon, ibolyafényü ködbe, s a mennyet fúrtam át, e bíborló falat, és most a nap-moha holdfény a férgektől azur nyála föd be: költőknek ritka és zamatos jófalat. S villamos-rája-rajt sodortam, és tolongott setét csikóhal is a balog tat megett, vad júliusi fény és izzó lángdorongok verték tölcsérbe fönn a sűrü-kék eget.

Holdfény a férgektől Behemót buja s hars poklához az orkán borzongató dühe ötven mérföldre vitt, én, örök bujdosó a kék ég horizontján, sajnálom Európa kivénhedt földjeit.

Fölötte meghasadt, mámoros menny terült! Jaj, ott bujtál-e meg, alvó aranymadár-raj az éjek mélyein, jövendő szent Derű? Igaz, sírtam sokat. Ugy elgyötört a hajnal, s minden hold szörnyü volt és minden nap sivár, és részeggé tömött a kéj kesernye. Jaj, jaj, csak szétrepedni már! Csak elsüllyedni már! Ha vágynám vízre még az unt Európában, hűs holdfény a férgektől volna az, setét és pici tó, hol bús fiucska ül az alkony illatában, s pillangóként libeg egy csöpp papirhajó Akit már fürdetett hullámod, lusta tenger, kalmárként szállhat-e gyapottal révbe még?

Nem, nem! S a lobogók és lámpák dölyfe sem kell, nem állom már a mord hidak nehéz szemét Kardos László fordítása Szurok Á! Tóth Árpád fordítása Uram, ha dér ül már a réten, s a hosszan zengő estharang dületeg viskók közt alant szálljon az égből ide le a hollók kedves serege.